Impozáns helyszín, meghívott master of wine-ok, szakmai előadások dögivel, ?mindenki itt van, aki számít?-érzés. Szombaton nyitástól kora délutánig, vasárnap nyitástól ötig voltam a helyszínen, cukorkabolt-jellegű túlkínálat volt programokból és kiállítókból is (általában legalább két olyan előadás volt egyszerre, amin jelen szerettem volna lenni, de a bőség zavara mégiscsak kellemesebb, mint az unalom).
Tamboerskloof 2005 Shiraz
Apró kicsiny farm Stellenbosch közepén, ex-francia ex-mérnök és az ő venyigéi. Töksötét rubin, semmi nem süt át. Illatra fűszer, főleg bors, de nem agresszív, meg bőr és dohány.
Vylyan Pillangó 2006
Telt, nagytesű, harapnivaló, buja bor. Ilyenkor tavasz tájt az ember könnyedebb kalandokra kezd vágyni, ez a palack azonban már egy jó ideje kacérkodott velem, bontottam hát. Nem egy pillangó.
Remete Vicarius 2006
Józsi bácsinál többször jártam már, ezt a bort azonban nem sokszor van szerencsém kóstolni. A remete nem is készíti sokszor, ez előtt 2003-ban volt utoljára.
A toszkán kapanyél
Kraft toszkán beszámolójának harmadik, befejező része. Chianti Classico szívében sürgött az újságírótruppal, négy borászatot látogattak meg. Ebből kettő hatalmasat szólt, róluk essék most szó. A fajta továbbra is a Sangiovese, de a formák egy kicsit kerekebbek, a bor teltebb, kevésbé szikár. Történelmi családok, történelmi fajtákat szüretelnek történelmi domboldalakon, generációról generációra adják egymásnak a kapanyelet a […]





