• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Mit adjunk Valentin-napra?

2011-02-14 ● Kántor Endre

Uraim! Eljött a Valentin-napi ajándékozás tudományos módja. Tudományosan kimutatták ugyanis, hogy a legtöbben bort és csokit szeretnének kapni. Na de, milyen bor milyen csokihoz illik? És mit serkent a csoki meg a bor? Tessék csak tovább olvasni?

Úgy tűnik, végképp nem tudunk szabadulni ettől az angolszász területről hozzánk névváltozás után visszabumerángozott ünneptől, úgy ránk telepedett. Ha már így van, ciki, ha üres kézzel érkezünk, amikor párunk számít valamire.

Ilyenkor hiába a magyarázkodás (szó szerint), hogy ?Na de drágám, mi magyarok vagyunk (sic!), nem ünnepeljük ezt?. Különben is, a hölgyek szépen vissza tudnak vágni azzal, hogy ?Aha. és akkor a Wikipédia miért írja azt, hogy a jegyesek és fiatal házasok védőszentje?? (Persze, meg az epilepsziásoké? Az a csodálatos Google-tudás, mi?) Ráadásul a házasság hete is van, veszett fejsze.

Ha már így esett, legalább hozzuk be a réven, amit elvesztünk a vámon, nézzünk utána, hogy lehet ezt a legjobban kivitelezni. Először is, némi kutatás:

Az amerikai Wine Marketing Council felmérése szerint a megkérdezettek 59%-a bort, 41%-a pedig csokit szeretne jobban Valentin-napra párjától. Borban vöröset mondtak a legtöbben, név szerint 37% merlot vagy cabernet sauvignon mellett voksoltak. A fehérek sincsenek lemaradva nagyon, 32% chardonnay-t szeretne leginkább, a válaszadók 31% százalék pedig rosét.

Na jó, mert ezeket a borokat ismerik, lehet erre mondani. Ízvilágra bontva 45% mondta azt, hogy friss és gyümölcsös bort szeretne, 28% szavazott arra, hogy a bor sima legyen és kifinomult, 20% pedig, hogy ropogós és száraz. Csak 7% szeretne nagytestű magas tanninnal és savval rendelkező bort, a felmérés szerint.

Ok, így már könnyebben belőhető, milyen borral is járunk legjobban. Legyen például egy jó kadarka, itt lehet válogatni. De egy igen szép kékfrankos is sikert hozhat. Legjobb biztosra menni, és egy csokit is bedobni a bor mellé. Egyrészt így biztosabb a siker, másrészt ? és uraim, lássuk be, komoly érv következik ? egy másik kutatás szerint a vörösbor és a csokoládé fogyasztása serkenti a női libidót. Írtunk erről már itt. Aztán, az is fontos lehet, milyen csokihoz milyen bor illik, nehogy olyan párosítás jöjjön össze, amelynél a csoki tannintartalma agyonvágja a könnyű kis bort? Erről itt lehet bővebben olvasni.

Na kérem, ezzel a tudással felvértezve tessék elindulni, és a jó öreg Bálint kedvében járni. Na meg a kedves kiválasztottéban. Na meg a magunkéban?

Címkék: cabernet sauvignon, chardonnay, csoki, csokoládé, kadarka, kékfrankos, kutatás, libidó, merlot, Rosé, szex, tudósok, valentin, valentin-nap

← Az elveszett fiúk birodalma Ütős bormarketing →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Hal, bejgli, káposzta - mit és miért eszünk karácsonykor?
Loading
00:00 / 36:44
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Hal, bejgli, káposzta - mit és miért eszünk karácsonykor?

    Hal, bejgli, káposzta - mit és miért eszünk karácsonykor?

    Dec 26, 2025 • 36:44

    Miért eszünk halat karácsonykor? Ez mindig így volt? Hát a máknak milyen szerepe van az ünnepi ételekben? Katona Csaba és Kántor Bandi arról beszélgetnek, hogyan alakultak ki ünnepi étkezési szokásaink.

  • A mesebeli fűszer: a Magellán-sztori 2.

    A mesebeli fűszer: a Magellán-sztori 2.

    Dec 18, 2025 • 33:34

    Korábbi adásunkban Magellán fűszerekért folyó expedíciójának részleteiről beszélgettünk, most folytatjuk a történetet. Kiderül: a tengeri fűszer útvonal hatalmas és radikális változást hozott az európai konyhában, kultúrában.

  • Mi az ami hús, zsírszegény, nincs tele méreggel és fenntartható?

    Mi az ami hús, zsírszegény, nincs tele méreggel és fenntartható?

    Dec 12, 2025 • 30:59

    Az egyik legegészségesebb hús, egykor mindennapos volt asztalainkon, mára majdnem teljesen kikopott. Pedig a nyúlhús fehérjegazdag, zsírszegény, nincs benne antibiotikum, épp ezért alapja a bébiételeknek is, mégsem esszük.

  • Mogyoróval álmodik: Thummerer Vince

    Mogyoróval álmodik: Thummerer Vince

    Dec 10, 2025 • 34:42

    Az érettségi előtt álló Thummerer Vince a különleges minőségű magvakat forgalmazó családi cég hajtómotorja: régi álma volt saját vállalkozást indítani, mára külpiacokra is tör. A Snackz sztori.

  • Hogyan utazzunk lazaccal? - rendhagyó könyvajánló

    Hogyan utazzunk lazaccal? - rendhagyó könyvajánló

    Nov 27, 2025 • 33:35

    Rendhagyó könyvajánló, egyben ötlet karácsonyi ajándékra: Umberto Eco Bábeli beszélgetés, Minimálnapló című kötete nem csak gasztrobubusoknak.

  • Aki meghalt a szegfűszegért: a Magellán-sztori 1.

    Aki meghalt a szegfűszegért: a Magellán-sztori 1.

    Nov 21, 2025 • 34:11

    Magellánról sokunknak az jut eszébe, hogy ő hajózta körbe a Földet. A története azonban sokkal több ennél, azzal együtt, hogy ő végül nem is hajózta körbe. Expedíciója azonban elképesztő változást hozott étkezési kultúránkban.

  • Kedvenc gyerekkori kaják, kávé, túrázás - Németh Bálint

    Kedvenc gyerekkori kaják, kávé, túrázás - Németh Bálint

    Nov 13, 2025 • 34:51

    „Megkérdezhetem, hogy mi volt a kedvenc gyerekkori kajád?” – ezzel a felütéssel főzi meg hírességek kedvenceit a Balint’s Pot rövid videóiban Németh Bálint privát séf.

  • Kéktúrásból hasgombász: Almási Petra

    Kéktúrásból hasgombász: Almási Petra

    Nov 5, 2025 • 31:54

    Ehető gombák Magyarországon címmel jelent meg Almási Petra könyve, a hazai erdők fogyasztható gombáiról, friss felhasználási módjairól és tartósításásáról. Kezdő és gyakorlott gombászoknak, és a megszokottól eltérő alapanyagokra nyitottaknak.

  • Mit adott nekünk Gundel Károly?

    Mit adott nekünk Gundel Károly?

    Oct 21, 2025 • 32:13

    Világlátott vendéglős, hagyományőrző, újító, gasztro író, akiről a világkiállítás kapcsán még a New York Times is szuperlatívuszokban írt. Katona Csaba történész és Kántor Bandi születésének évfordulója apropóján beszélgetnek Gundel Károlyról.

  • Kappadókiától Dzserbáig - nyári élményeink

    Kappadókiától Dzserbáig - nyári élményeink

    Oct 16, 2025 • 36:22

    Az idei nyár is dúskált gasztro élményekben – persze így van ez, ha az ember eleve keresi ezeket. Gazdagodtunk szép élményekkel külföldön és itthon is, ezeket elevenítjük fel.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!