• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Szép savak és szavak

2008-02-18 ● borravalo.hu

Kinn vad szél tépdeste az ember kis micsodáját, így bár ragyogott az ég, mint a babám szeme, hideg volt, mint a rosseb. Az akadémia ablakából a Duna úgy nézett ki, valamint a tenger: fehér hullámtarajok futottak a felszínén a szél diktálta irányban, miközben odabenn tüzes egri fehérborokkal vigasztalta magát a Borravaló előretolt éke, Endy Cantor és Dr.Nyeznajka, kezükben az éppen befejezett WSET-tanfolyam kóstolólapjaival.

Mert a Borravaló nem tréfál. Nemcsak, hogy igyekszik jeles külhoni eseményekről is tudósítani az ő kedves közönségét (most épp? Veronába és Bordóba készülünk nagy erőkkel), de állandó önképzéssel igyekszik mind mélyebbre hatolni a boros kupában. Ezért lenyomja az egész WSET-et éppen, és szívet melengető volt látni, hogy az Egri Borgálán ott volt szinte az egész osztály: vendéglősök, borkereskedők és sriblerek, megannyi borbuzi, kik egymás közt latolgatták, merre van a hány méter.

Nem sorolhatunk el mindenkit és mindent, és nem bonyolódhatunk hosszú borleírásokba, bár volt olyan kommentelőnk, aki nem érti, hogy amikor általános következtetéseket és trendeket akarunk érzékeltetni, miért nem írunk részletes analíziseket, de, hogy általunk respektált egy élő klasszikust idézzek a kiváló, bár néha kissé aggályos és idegesítő szomszédvárból, nem egyszer nekünk is nagyon nehezünkre esik nem elküldeni néhány ostoba alakot a jó büdös, bús, ótvaros, nyavalyás francba.

Titi illatoz

Szóval az osztályunk azon cuppogott, hogy milyen jó már ez a Gál Lajos-féle Szó-lá-ti megint. A tavalyi évjárat intenzív, nem fás, tüzes bor, klasszikus olaszrizling. Bár a könnyed, pinós, tanninmentes Menoire ?05-re mink annyira nem gerjedtünk, ismét megállapíthattuk, hogy a szelíd és tudós egyén színes, arcos és harmonikus borokat készít. A fehérek közül felettébb elegánsnak találtuk a Gál Tiborék ?06-os koncentrált, csípős, harmonikus Viognier-jét és élvezettel konstatáltuk, hogy a fess Bolyki János úr ?06-os koncentrált Királyleánykája hogy? nyílik ki az ember poharában. A ?05-ös Meta Thema-hárstól lehidaltunk, őrült intenzív kései illatok komplexuma, olajos textúra, nagy bor, és még mindig van belőle 4 ezer palack.

Megérne egy misét, ahogy Ipacs Gáza, kinek lobogó, egyszersmind hol kifinomult, hol játékos modernizmusa közel áll szívünkhöz, miket hülyéskedik a Bolyki-palackok címkéin, de ez most szétfeszítené szerény dolgozatunk satöbbi, külön posztban fogjuk kinagyítani az Ipacs-címkéket. A St Andrea-Napbor tüzessége és intenzitása ismét úgy ragyogott, mint kint a napfény, csak sokkal jobban melegített. A Pók Tamás komponálta Chardonnay-n álljunk meg egy pillanatra, barátaim a borban. Mintegy ezer éve ismerjük és kedveljük és roppant szerény eszközeinkkel támogatjuk a szimpatikus borászt, de most éppen nem értjük, hogy egy pincészet hogy?  készíthet ennyire elütő stílusú borokat.

Bolyki metatémázik

A chardonnay, mint ezt Kovács Nimród tulajdonos úrtól megtudtuk, teljesen tudatosan Chablis és az újvilág közé lett belőve. Ehhez képeset inkább Eger és az újvilág közötti világot közvetít, ezt abszolúte pozitívumként mondjuk, ugyanazok a savak csillognak benne, mint a legtöbb bemutatott egri fehérben. E fanyar savak körül vajas, kozmopolita aromák, kiegyensúlyozott struktúra, olyan 84 pontot adtunk neki, és randa a címkéje, instállom, vesd össze a Zipacs Gézával, az címke, wazze.

Na, és akkor ott van a Bazilika, amin nagyjából mindenki fennakadt. Nem az a baj, hogy egy teljesen tradicionális magyaros ízképet mutat, ami alatt hic et nunc hirtelenjében az ászkolt, nem újhordós, kicsit lazább textúrájú, oxidatív érintésű vöröset értjük, amely ízkép esetünkben a küvébe kevert kadarkára vezethető vissza és egy ilyen cefrés (aldehides) ízképvonalat ad az ízképhez, hanem hogy a két bor két stílust, két különböző világot, pincét és filozófiát vagy mit – nem szeretjük a nagy szavakat, télleg – feltételez. Most akkor melyik a Monarchia stílusa?

A világ a Demeter koordináta rendszer szerint

Szinte minden bort közös nevezőre hoz az egri sav, ami alatt jóízű, nem éles, de az átlagosnál fanyarabb-magasabb savtartalmat értünk, ami tehát mindenhol a markánsan jelentkezik, frissességet, lassú érést és hosszú életet biztosítva az egri bornak.

A pinók közül magunk a Gál Titi jó ivású, édes érintésű ?05-ös pinóját tartjuk a legpinósabbnak világos bíborával, karcsú testével. A bikák szinte mind karcsú, bíbor, magas savú, fiatal bikák voltak, a leglazább tán Simkó Zoltáné (Kőporos), a legteltebb a Juhászéké, a kettő közt lehetnek tán valahol Don Simoné vagy Gál Lajosé, avagy az olyan ál-bikavérek, mint Pók Tamás Rhapsody in Red-je. A nagy sámán, Kaló Imre boraitól, kinek asztalához nem lehetett odaférni, nem váltattunk meg: eredeti és extrém az édes, ?91-es rozé (a rozék egyébként majd? mind szépek voltak), vagy a koncentrált, nyolc éves merlot és a bika, de nem emelkedik annyira a mezőny fölé, mint azt a maestrót övező mítoszból várná az ember. Fűszeres és jó italú Simkó úr Syrah-ja és nagyon súlyos a még mindig életpályája elején járó ?03-as Vili papa-küvé, Vili papa nagy vörös küvéi nálunk mindig beválnak.

A mindig cool Vili-papa

Juhászék azok, kiknek a vörösei a leginkább bejöttek nekünk, modern, koncentrált, harmonikus, tiszta tételek. Mert ugyanis, bármilyen hihetetlen, voltak nem tökéletesen tiszta tételek is. Ezeket nem nevesítjük, de a jelenségeket jelezzük. Először nem hittünk B.K. borskribler kollegának, amint fejcsóválva jött, hogyaszongya mennyi hordós bor van má? itten! Utóbb kiderült, hogy van olyan fiatal mester, akinek ha nem is dugó, de valami rossz, TCA-s íz több tételnél is fellép a kóstolás egy későbbi szakaszában a háttérben.

Dr.Tudomka

Mint ismeretes, a parafa legnagyobb hátulütőjének azt tartják, hogy dugóssá teheti bort. Ez a jól ismert dohos-penészes-fenolos íz hazavághatja, mert élvezhetetlenné teszi az italt. Könnyen azonosítható, felismerése a borsznob diskurzusban a hozzáértés csalhatatlan jelének számít. A dugóízért felelős nagyszámú vegyület közül a 2,4,6 Triklóranizol lett a legnagyobb sztár, mert ő adja a vezető ízjegyét egy szép, dugós ízképnek. Tudvalévő azonban, hogy egy bor nemcsak a dugótól lehet dugóízű. Francia kutatások szerint ugyanis a hordó vagy a pince, pontosabban a pince fából készült elemeinek penészgombái a hipoklorid tartalmú fertőtlenítőket, az impregnálásra használt klorofenolokat vagy klórozott rovarirtókat mind képesek TCA-vá, vagy az ugyancsak dugóízt okozó 2,3,4,6 Tertraklóranizollá alakítani.

Kilépve a jeges szél csupálta, napsütötte Roosevelt-térre, összefutottunk a konflisukra várakozó ismerős vendéglős ismerős urakkal, kik azon füstölögtek, hogy tavaly jobb vót, idén nem voltak nagy borok és mintha a piac szempontjai formálták volna a bemutatott borokat. Nem értünk egyet, mert bár a borról való vélekedés (részben) nagyon szubjektív (részben meg nagyon is objektív), szerintünk a borok zöme szép volt, volt egy-két nagy bor is és egyrészt naná, hogy a piac szempontjai határozzák meg a borászkodást, tekintve, hogy a bort a piacra készíti az ember, például, mert a borászok zöme abból él, szóval, hogy szörnyű ezerszeresen összetett mondatunkat befejezzük: mi a borok zömét etikusnak, arcosnak és tehetségesnek láttuk. 

Bolyki János
Királyleányka 2006
Metha Thema száraz 2005
Ördöngös Cuvée 2005

Demeter Csaba
Eger Csillaga (fehér) 2005
XY 2003
Egri Bikavér 2003

Gál Lajos
Szó-lá-ti hordóválogatás
Menoire 2005
Egri Bikavér 2006

Gál Tibor
Viognier 2006
Pinot Noir 2005
Pajados Cuvée 2005

Juhász brothers
Paptag 2005
Egri Bikavér 2003
Paptag Rose 2007

Kaló Imre
Rosé 2001
Egri Bikavér 2000
Merlot 2000

Lőrincz György
Napbor 2006
Ferenchegyi Pinot Noir 2005
Merengő Bikavér 2005

Pók Tamás
Egri Chardonnay 2005
Bazilika Cuvée 2004
Rapshody in Red 2004

Simkó Zoltán
Vörös-fekete Syrah 2006
Egri Bikavér 2003
Cabernet Sauvignon 2003

Simon József
Pinot Blanc 2006
Kékfrankos Rosé 2007
Egri Bikavér Médium 2003

Thummerer Vilmos
Királyleányka 2007
Rosé 2007
Vili Papa Cuvée 2003

Vincze Béla
Chardonnay 2007
Cabernet Sauvignon 2002
Vincze Cuvée 2002

És hát a mérleg nyelve ne billenjen, kénytelenek vagyunk szót ejteni arról is, ami nem sikerült felhőtlenül. Ahogy jártunk keltünk azt hallottuk: a tavalyi gála erősebb volt, jobb volt a felhozatal. Idén túl drága volt a jegy, 6000 Ft, a tavalyi duplája, amitől elmaradt a délutáni fogyasztói roham, ami azért nem igazán siker. Nem lett kész időre a markting összefogás magazin 3. száma. Nem jött el a Bukolyi meg az Orsolya pince. Mindkettő ölég nagy borokat készít. Azt pletyózták, Bukolyi azért, mert nem ért egyet egy csomó borász beválogatásával a válogatottba, rossz nyelvek szerint csak egy személlyel, azaz, ha őt válogatják be. Az Orsolyáéknak állítólag nem volt elég pénze. Az alapítvány ugyanis pénzt szed be a válogatott tagjaitól, ami belefolyik az utazások, külföldi kiállítások, szóval minden finanszírozásába. Ennyi tehát a kesernye, ami a gála hosszú lecsengésében marad – ez azonban eltűnhet némi érlelődéssel.

Korábban:

Megint a hegy jön Mohamedhez: Egri Borok Gálája 2.0

A hegy megy Mohamedhez: Eger Pesten

Kékflancos, a legvégére

Tokaj tanácstalan, Somló darabos – a nagy furmint-teszt

Kérlelhetetlen terroiristák

Sampling from Sex R.D.

Címkék: Bolyki, Demeter, Eger, Gál Lajos, Gál Tibor, Juhász testvérek, Kaló Imre, Kőporos, Kovács Nimród, Monarchia, Pók Tamás, Simkó Zoltán, Simon, St. Andrea, Thummerer

← Megint a hegy jön Mohamedhez: Egri Borok Gálája 2.0 Röptében a királyleányka →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Tóth Szilárd: szeretem, ha mosolyognak az emberek!
Loading
00:00 / 43:16
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Tóth Szilárd: szeretem, ha mosolyognak az emberek!

    Tóth Szilárd: szeretem, ha mosolyognak az emberek!

    May 22, 2025 • 43:16

    A Michelin és zöld csillagos SALT étterem séfje az idei MBH Gourmet Fesztivál egyik nagykövete. Imádja azzal megmosolyogtatni a vendégeket, amikor ételeivel átad valamit magából.

  • Ács Bori: Ki ne mondd, hogy újraértelmezett...

    Ács Bori: Ki ne mondd, hogy újraértelmezett...

    May 19, 2025 • 40:42

    Ács Bori, a Telex újságírója, gasztro rovatvezetője bölcsészeti háttérrel lett gasztrós szakíró, majd szakácskönyvszerző. Amiről ír, azt mindig tapasztalatból teszi: rigorózusan elkészít mindent maga.

  • Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    May 9, 2025 • 38:04

    Ercsey Dániel borszakíró, a Pécsi Borozó főszerkesztője igazi borverseny ultramaratonista: nála több nemzetközi és hazai versenyen kevesen vettek részt. Beszélgettünk a versenyek értelméről, magyar borok helyzetéről, bormarketingről.

  • Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Apr 24, 2025 • 38:08

    Az Arany Kaviár Étterem 2025. március 12-én ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Harmincöt még gombócból is sok, nemhogy vendéglátásból. Ami az éttermet életben tartotta, nem titok, viszont annál nehezebb pálya: személyes részvétel, odaadás, szenvedély, kitartás.

  • Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Apr 9, 2025 • 40:43

    Étkezések, ételek Sopron város úriszékén, 1775 – ez a címe annak a forrásközlésnek és előtanulmánynak, amit D. Szakács Anita történész jegyez, és amely részletesen bemutatja, milyen ételek és italok voltak terítéken ebben az esztendőben az úriszék tagjainak.

  • Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Apr 2, 2025 • 41:15

    Diplomatának indult, külker végzettséggel, hat nyelvvel, ígéretes külföldi karrierrel. Aztán besodorta az először csak hobbinak induló gasztroblog. A Mautner Zsófi sztori.

  • A vegán pizzaiolo: Preyer György

    A vegán pizzaiolo: Preyer György

    Mar 28, 2025 • 38:41

    Kommunikációs szakember volt, aztán elkezdett pizzasütéssel foglalkozni, mondván, na nehogymár egy pizzát ne tudjon ő maga megsütni… Mára az egyik leginnovatívabb gasztroműhely tulajdonosa.

  • A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    Mar 19, 2025 • 42:12

    Döbbenetes, 200%-os büntetővámot jelentett be Donald Trump amerikai elnök az EU-ból érkező alkoholos italokra. Az USA az Európai Unio legnagyobb exportpiaca ebben az ágazatban, rengeteg érintett van a borászatoktól, a likőr- és párlatkészítőkön át a sörcégekig. Érintettek a gyartók, a kereskedők, de a sor végen a legnagyobb vesztes a fogyasztó…

  • Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Mar 13, 2025 • 33:11

    Vannak olyan ételek, amelyek világhírnévre tettek szert, és meghatározóak egy ország, vagy népcsoport szempontjából, így aztán nem meglepő, ha sokan azt hiszik, hogy ezek hagyományos, régi receptek. Nos, ez nagyon sokszor nem így van…

  • A prágai temető receptjei

    A prágai temető receptjei

    Mar 5, 2025 • 40:16

    Umberto Eco zseniálisan fordulatos, cselekményben tobzódó 19. századi történelmi regényének főhőse Simone Simonini – a galád hamisítónak és kémnek egyetlen öröme van az életben: az evés. Na, de miket eszik? És ezeket hogyan kell elkészíteni?

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!