A Desperado című film bemutatása után azonnal egekbe szökött a tequila iránti kereslet Magyarországon, bár ez leginkább az alacsony és középkategóriás italokat jelentette. A közönség pár év alatt rá is unt, pedig meg sem kóstolta kategória valóban arra érdemes párlatait.
A fekete leves élvezete II.
Folytatjuk kalandozásunkat a kávé világában. Az aeropress után Kántor Enikő magyar barista bajnok, a Kávé Akadémián vezetője a Chemexszel és a V60-assal ismertet meg minket, de lefőzünk egy espresso italianót is.
A fekete leves élvezete I.
Nem csak milliós presszógéppel érhető el a jó kávé, az otthoni kotyogósnak akadnak kihívói. Főleg, ha hajlandó az ember levetkőzni a megszokott kávézási rutinokat. Így akár meggy, citrusok és csoki is előkerülhetnek a csészéből. Többek között ez derült ki a Kávé Akadémián tett látogatásunkból.
Nem takarmánykávék
Ne igyál takarmánykávét, az nem jó ? mondta Csaba, és hozzám vágott néhány csomag saját pörkölésű ültetvényes, dűlőszelektált arabicát. Én pedig fogtam nemrég beszerzett, a kotyogósok Rolls-Royce-ának tekintett Bialetti Brikkámat és szépen lefőzögettem őket.
Látogatás Zwackéknál
Ki gondolná, hogy a Soroksári út alatt masszív pincerendszerben régi tölgyfahordókban érik az Unicum? És azt, hogy a Zwack Múzeum és Látogatóközpont őrzi Európa (de tán a világ) legnagyobb minipalackos párlatgyűjteményét? Na, ugye. Zwackéknál jártunk.