Érdekes és jól átgondolt koncepcióval rendelkező pince a Vayi. Nem is csoda, hiszen egy történész, Ungváry Krisztián áll a palackok mögött: ez meg is látszik a címkéken: a szecessziós design címer-részlettel egészül ki, hol a páncélos kar tartotta kard nem törökfejet, hanem azt helyettesítő körtét döf át.
Illés Sárgamuskotály 2009 ? 2.
Egyszer már találkoztam ezzel a borral, akkor levett a lábamról, kedvességével, gyümölcsösségével, frissességével. Most, egy évvel később ugyanígy esett.
Illés Sárgamuskotály 2009
Kedves, jól iható bor ez, valódi családi pincészettől. Kár, hogy a borral nem találkozni sűrűn, leginkább akkor, ha Erdőbényére látogat az ember.
A medvetalpas Gizella
Három éve, 2008 nyarán kóstoltam először Gizella bort, akkor a mókás-medvetalpas címke, a korrekt és jó árú bor megtetszett. Ez volt a 2007-es Medve Furmint, amit egyenes következményként beszélgetések követtek Szilágyi László borásszal a Borfesztiválon, később pedig más kóstolókon. Ezeknek a beszélgetéseknek az lett az egyenes következménye, hogy látogatást szerveztünk dűlőjárással és kóstolással.
Turján Édes Sárgamuskotály 2009
Virág, érett, lédús csemegeszőlő és kajszibefőtt jellemző erre a kedves borra, amit jól behűtve kellemesen el lehet szopogtani.