// archívum

Villány

Ehhez a címkéhez 45 írás kapcsolódik.

Nagypálya?

Ha az ember eléri a krisztusi kort, elgondolkodik azon, amit az öregebbek mondanak erről az időszakról: megváltozol, benő a fejed lágya, más prioritások lesznek, ez már a nagypálya stb. Ez meg egy boros blog, szóval kár hosszan lamentálni rajta. Aki idősebb nálam, az már tudja, aki meg nem, azt meg nem érdekli (még). Az viszont [...]

Gere Attila Portugieser 2010

Nem egy hivalkodóra tervezett palack, sőt, sötétes színei amolyan „erdészbor” benyomását keltik, bármi is legyen az. A diszkrét külső igazi villányi portugiesert takar.

Dobogós borok

A balladai homály elfedi már, hogyan terjeszkedett a Vylyan Pincészet a 90-es évek első felében a területek vásárlását illetően, de annyi bizonyos, hogy a birtokközpont a Dobogó dűlőn található, amin 1992-ben ültetett cabernet sauvignon található. Az innen származó bor utolsóként kerül piacra a 2006-os válogatások közül.

Polgár Portugieser 2009

Zamatosra, frissre hangolt bor ez, melyből nyugodtan be lehet puszilni egy fél egész palackot. Bár 2010-es oportót kerestem, ebbe futottam bele, valódi best buynak bizonyult.

Vylyan Pillangó 2006

Telt, nagytesű, harapnivaló, buja bor. Ilyenkor tavasz tájt az ember könnyedebb kalandokra kezd vágyni, ez a palack azonban már egy jó ideje kacérkodott velem, bontottam hát. Nem egy pillangó.

Thumbs up for Vylyan 9+9

Nem mindennapi borvacsorára kaptunk meghívást a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészettől. A kilenc fogásos vacsorához (á la Csizmadia László chef) kilenc olyan bor került felszolgálásra, ami jobbára már nem, vagy még épp nem kapható. Olyan is, amiből mindössze egy hordónyi készült, mert a Pécsi Kutatótól szerzett csókaszőlőből csak 300 tőkéről szüreteltek. És még csak nem is [...]

Aggastyánok viadala

Két igen agg palackot sikerült felfedeznem az ünnepek alatt, összeeresztettem hát őket. Cabernet sauvignonok, felfogások és kontinensek kiegyenlítetlen harca volt ez. A 97-es Gallót az első körben kiütéssel lealázta a 98-as Bock. Nem volt egyenlő a küzdelem. Már, ha objektíven nézzük. A világ azonban korántsem objektív, jóapám borpolca pedig még a legnagyobb jóindulattal sem. Ott [...]

Malatinszkyt ajánl Spurrier

A brit Decanter decemberi számában Steven Spurrier a Spurrier’s world nevű rovatban Malatinszky Csaba egyik borát ajánlja. Méghozzá a legjobb óvilági fehérbor kitüntetett kategóriájában. Azért ez nem mindegy.

Pécsett erősít a Pannon Borrégió

A Pannon Borrégió borainak piacra jutását segíti az a borturisztikai centrum, amely szerdán nyílt Pécsett, a Vince Utcai Kreatív Inkubátorházban. A Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter itt kezdte meg működését.

Duennium és Bogyólé

Lezárult a Vlyvan 3×3 Duennium jótékonysági áverése. Az induló, egyenként 50 ezer forintos kikiáltási árból végül összesen több mint egymillió forint gyűlt össze. Közben megvan az új Bogyólé címke is, a fiatal pécsi művészeknek kiírt pályázaton.



Legutóbbi hozzászólások

  • hegyaljai: Bor értékelés szempontjából sajnos ki kell hagynom a löszön termetteket, mert akkor tényleg túl sok lenne....
  • italosztaly: kár hogy már nem akciós, viszont zajlik még a szegedi borfesztivál ahol megkóstolható. most hétvégén...
  • Fater: @ hegyaljai: Szimplán nyelvtani értelemben értettem. “kijegecesedik: (választékos)...

borravaló tv