Nemrég, 2011 elején még azon örültem, hogy a Gróf Buttler pince jó kezekbe került Herczeg Ágihoz. Most részben elválnak útjaik, Ági a tanulmányaira koncentrál és más szerepkörben marad meg kötődése Egerhez és a Buttlerhez.
Ákos Pince Soproni Merlot 2008
Ákos István, a „bázeli sörös ember” (aki nem érti nézzen utána!) Lukács Szabolcs sommelier vezetésével tartott egy bemutatót a szakmai közönségnek néhány napja.
Tescós borok III.
Ezúttal két shiraz került asztalunkra a hiperből. Ezeket is MW-k szelektálták, ezek is ezer forint alatt kaphatók, ezek sem kápráztattak el minket.
Tringa Diablo 2008
Nem is tudom, mikor került a poharamba olyan sűrű anyag, mint Tringáék Diablója. Tán valamikor év eleje felé lehetett, tavasszal és nyáron biztos nem, a könnyebb borokra voltam hangolva.
Tescós borok II.
Az első részben kicsit aggódni kezdtem: olyan külföldi borokra leltem ugyanis, melyek komoly konkurensei lehetnek a 1000 forint alatti kategóriában a hazai boroknak. Főleg, mert kiszámíthatóan ugyanazt hozzák. Most árnyalódik kicsit ez a kép.
- « Előző oldal
- 1
- …
- 72
- 73
- 74
- 75
- 76
- …
- 170
- Következő oldal »





