Hosszú szünet és nagy csönd után ismét van Bormarketing Bizottság, legalábbis a Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye szerint. 13 nevet is mondtak, köztük pl. Szepsy Istvánét. Részt vesz a bizottság munkájában az AMC nemrég kinevezett új vezetője is. Közben az is kiderült: az AMC veszi vissza a koordinátori szerepet.
Találatok erre: bormarketing
Újabb bormarketing fordulat
Ismét fordulat következett be bormarketing ügyben: a több ismert és neves borász, valamint a Magyar Bormarketing Non-profit Kft. volt alkalmazottai által is kifogásolt új társaság, a Közösségi Bormarketing Kft. válaszolt az őt ért vádakra.
Megvan a bormarketing nyertes
Döntés született a bormarketing működtetésére kiírt pályázatban, tudtuk meg. A pályázatra két társaság adta be jelentkezését, információnk szerint a döntés nem a Hegyközségek Nemzeti Tanácsát (HNT) hozta ki nyertesnek. Az új cég az IDMC Kft.
Bormarketing: új céggel
Ma jár le a bormarketing működtetésére kiírt pályázat. Az egyik pályázó a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT), de információk szerint a határidőt meghosszabbítják. Elvileg addig is működik a nemzeti bormarketing, amíg döntés születik.
Megvan a Bormarketing új vezetője
Megválasztotta a Magyar Bormarketing Nonprofit Kft. új vezetőjét a társaság tulajdonosi testülete. A cég átmeneti irányításával Oláh Lászlót bízták meg. Oláh László korábban a Corvinum igazgatója, előtte a Törley marketing igazgatója volt.