Kitakart szemű arisztokraták

Mi történik egy vakkóstolón, ahol külön pontoz a közönség, és külön a szervező? Mi tetszik jobban egy átlagfogyasztónak? Fater vakkostóló sorozatának első részében kiderül, mi a piacosabb, és a hazai pinot noir mezőny hogy alakul. Játék és tanninok, tanulságok és meglepetések.

Vakkóstoló sorozatot tartottam az ismét régi fényében tündöklő Maligán Borétteremben. Vendégeimmel első állomásunk egy pinot noir-est volt tizenöt szép borral és tizenöt lelkes résztvevővel. A sor összeállításánál célom volt, hogy Eger (4) és Villány (4) dominanciája mellett egy-egy tétellel helyet kapjon más borvidék is (Badacsony, Sopron, Pannonhalma, Etyek-Buda, Pécs).

faterpinot1

A résztvevőket játékra invitáltam: pontozzunk együtt százas alapon. Kiosztottam a (súlyozott) pontozólapokat, ennek rejtelmeivel is megismerkedtünk. Ezt minden vakkóstoló alkalmával meg fogom tenni, mert mindenki számára tanulságos volt. A rövid “speech” és parkerpontos gyorstalpaló megtette hatását, egészen emberközeli eredmények születtek, csak néhány eltúlzott (egy-két 60-es és egy-két 97-98-as is előfordult) egyedi értékelés mellett.

Hisztis egy fajta ez a pinot, mind a szőlész, mind a borász szempontjából. Életpályája szinte folyamatosan hullámzik, ami a hosszabb palackos érlelésre szánt tételeknél tetten érhető leginkább. De ezt csak mi tudjuk. Amit a szőlész tud, hogy nehéz eltalálni a szüret pontos idejét, amit a borász, az az, hogy akár a kiöntésig rossznak tűnő, félkész bor is talpra tud állni bármely “készítési fázisban”.
Itton leginkább a német klónnal szoktak foglalkozni a gazdák, de a franciák bezzeg le tudtak mondani bizonyos helyeken bizonyos fajtákról és belátták, hogy nem minden szőlő él meg ugyanolyan jól minden helyen. Nálunk ha süt a nap éljenek a kabernék, ha esik az eső már jönnek is a pinot-k. De ne búslakodjunk, a francia rendszert nem tudnám elképzelni itthon, szerintem egyelőre mások sem.
Az est folyamán volt néhány bor, amelyeket már többször kóstolam, pl. a Titi régen sokkal visszafogottabban szerepelt, a Sauska pedig sokkal tanninosabb, nyersebb volt. Tetszett, hogy a villányiak nem voltak annyira a tájra hangolva, mint vártam: a hely csak a vártnál nagyobb testben mutatkozott meg, egyébként kifinomult, szép borokat adtak (főleg Sauska és Bock – sajnos a 2001-es Malatinszky jelentősen oxidált volt, a Wunderlich pedig bőven túl a csúcsán).

faterpinot3

Az egri savaknak pedig minden formáját ízlelhettük az est folyamán: volt hiányos, szépen balanszált, de citromlé is. Szentesi József is eljött a kóstolóra, elhozta két borát, valamint vakon végigkóstolta velünk a sort. Szentesi 2008-as pinója még igencsak “palackminta”, nem volt könnyű objektív képet alkotni róla (vajon milyen lesz jövőre?), a 2007-es egyértelmű siker.

A kóstolt borok a 3500 és 5000 Ft közötti tartományban mozogtak, lefele lóg ki Szeremley Huba és a Lővér Pince bora (~1500Ft), felfele Bock Józsefé (közel 8000 Ft).

Kíváncsiaknak először a végeredmények.

Saját sorrendem:

1. Gál Tibor “Titi” 2005 (88 pont)
2. Thummerer Tekenőháti 2006 (87 pont)
3. Orsolya 2007 (86 pont)
4. Szentesi Nadapi 2007 (85 pont)
5. Bock 2006 (85 pont)
6. Ebner 2007 (84 pont)
7. Sauska 2007 (84 pont)
8. Szentesi 2008 “minta” (84 pont)
9. St. Andrea Ferenchegy 2006 (82 pont)
10. Szeremley 2006 (81 pont)
11. Wunderlich 2003 (81 pont)
12. Malatinszky 2001 (79 pont)
13. Pannonhalmi Apátsági (78 pont)
14. Salentein (Argentína) 2007 (78 pont)
15. Lővér Pince 2006 (76 pont)

A közönség sorrendje:

1. Thummerer Tekenőháti 2006 (85,75 pont)
2. Ebner 2007 (83,42 pont)
3. Szentesi Nadapi 2007 (82,75 pont)
4. Salentein (Argentína) 2007 (79,58 pont)
5. Sauska 2007 (78,83 pont)
6. Bock 2006 (77,17 pont)
7. Szeremley 2006 (77,00 pont)
8. Wunderlich 2003 (76,00 pont)
9. Gál Tibor “Titi” 2006 (75,75 pont)
10. Lővér Pince 2006 (74,50 pont)
11. Pannonhalmi Apátsági 2006 (73,42 pont)
12. Orsolya 2007 (72,33 pont)
13. St.Andrea Ferenchegy (72,08 pont)
14. Szentesi Nadapi 2008 “minta” (70,08 pont)
15. Malatinszky 2001 (69,00 pont)

faterpinot4

Közös keresztmetszet leginkább Thummerer Vilmos (sajnos valamivel 5000 Ft felett nem mondható jutányosnak), valamint Szentesi József 2007-ese, továbbá a Bock (a reálishoz képest dupla áron9 és az Ebner. Legjobb vétel Szeremley Huba bora, ami hozza a fajtától elvárt jegyeket, szinte tanítanivalóan. Jöjjenek a leírások, a kóstolás sorrendjében (elöl az én pontszámom, zárójelben a közönségé):

Lővér Pince Soproni Pinot Noir 2006

Színben idősödésnek indult. Ízében borsos és fűszeres, kissé markáns. Lineráis, egyszerű bor, visszakóstolva kifejezetten csípős, már-már kellemetlen. 76 pont (74,5p)

Pannonhalmi Apátsági Pinot Noir 2007

Lakkos tónusok és már némi húsosság az illatban. Picit összehúz, a korty vége bizonytalan, savai kemények. 78 pont (73,42p)
Szentesi József Nadapi Pinot Noir 2008 (minta)
Igen világos korona, pici aceton mögé rejtve az obligát pinós jegyek. Jól érezhető a gránitos talaj adta mineralitás. Fiatalságát vetkőzve szép borrá válik. A közönségnek sajnos nem lehetett tudtára adni, hogy a kóstolt bor egy 2008-as minta (bár volt, aki rájött), így nehezen léptek túl az első percek acetonos illatán és nagyon a jövő boncolgatásával sem foglalkoztak – egyelőre jogosan. Én könnyebb helyzetben voltam, mert a jövőbe tekintve mondtam, hogy egy-két év és 84 pont lesz (70,08p)

Ebner Szigetvári Pinot Noir 2007

Húsosság, tömör struktúra, kcisit egyszerű is. Zömök egy bokszoló. Minden szépen el van rendezve benne, de az izgalmakat picit hiányolom. 84 pont (83,42p)

Orsolya Pince Görbesoros Pinot Noir 2007

0,78kg tőketerhelés, derítés és szűrés nélkül, kézműves módszerekkel. Szerintem Tarnóczi Zoliék nagyot alkottak vele. Sajnos a poharakba kerülve először markáns kapor mutatta magát, amire valaki rögtön a tökfőzeléket dobta fel. Ezt hosszan elemezgettük is, és mire kiszellőzött volna, már elfogyott a poharakból és lepontozódott (hiába mondtam, hogy érdemes lesz visszakóstolni). Én hosszabban vizsgáltam: jó savú, frankó bor, egyedi de fajtás karakterrel, komplex ízvilággal. 86 pont (72,33p)

Sauska Villányi Pinot Noir 2007

Brutál cabernet szín, azonnal jön Villány és megjelenik a tannin is. Szelídre próbálták szabni, ami sikerült is. Virágok és érintésnyi csoki. 84 pont (78,83p)

Szeremley Huba Badacsonyi Pinot Noir 2006

Tégla szín. Rózsa és leveske az illatban. Üde, könnyed és vidám: teljesen olyan, mint amit egy nyáresti pinótól várna az ember. Egyetlen hibája, hogy igen rövid. 81 pont (77,00 pont)

St.Andrea Ferenhegy Pinot Noir “Őrzöm csodálatos álmodat” 2006

Olyan opálos a színe, hogy legtöbben itt le is ragadtunk. Szinte zavaros. De ha ezt félredobom, illata intenzív, sok piros bogyós gyümölcs és pinot jegy. Megint remény. Aztán kortyolok és paff neki, olyan savak, hogy megint lehúz a földre és mindent eltakar. Erényeit már sok helyen taglalták, én most mellé teszem a hibákat és akkor 82 pont (72,08p)

Szentesi József Nadapi Pinot Noir 2007

Illatában virágok és teafű, ízében tannin is jelen van, némi ásványos háttérrel kísérve. Egyensúlyát csak a picit túlzó alkohol billenti meg, de nem túlzottan. 85 pont (82,75p)

Thummerer Tekenőháti Pinot Noir 2006

Színe szép terrakotta, illata lekváros-befőttes és kissé alkoholos. Aztán tisztul a kép és ízében is hozza az illat ígéretét: jó savak tartják, de teste kissé zömökebb, így elegánsnak nem mondanám. Egyébként nem tudok belekötni. Gyümölcsös, szép bor. Nem az én pinot-világom, de kétségtelenül kiváló munka. 87 pont (85,75p)

Bodegas Salentein Pinot Noir Reserva 2007

Nem találtam benne a pinot noir-t. Színe mély, nagy barna koronával. Illata cseresznyére, lekvárra hajaz, kiegészítve vaníliás jegyekkel. A test nagy, csiszolatlan tanninokkal. Inkább valami cabernet lehetne. 78 pont (79,58p)

Gál Tibor “Titi” Pinot Noir 2005

Nem sokat jegyeztem fel: teljesen rendben van, a legpinóbb pinot ma este. Savak a helyükön,egyensúly, közepes test, obligát florális-meggyes-édesfűszeres. A jegyzeteket visszanézve Feleségem egyik kedvence is volt, valamint Szentesi úré. Tavaly gyengébben muzsikált, de azt hiszem az est legjobbja. 88 pont (75,75p)

Bock Villányi Pinot Noir 2006

Meglepően elegáns, semmi édeség, vagy alkoholtúlzás. Vastag anyag, mégis könnyed, hosszú és komplex. Tetszett. 85 pont (77,17p)
Malatinszky Villányi Pinot Noir 2001
Először nagyon vergődtem rajta, hogy lehet-e egyáltalán pontozni, annyira oxidált jegyeket mutatott. Aztán hagytam szellőzni és a káposzta mögül méz jött elő. Méz! Meg teafű. Kicsi leveshús. Aztán semmi. Biztosan volt ez jobb is. Kapott nullát is valakitől, én azért próbálom belőni valahova. 79 pont (69p)

Wunderlich Villányi Pinot Noir 2003

Ő sem mai csirke és kissé már elhasalt, de jóval szebben öregszik, mint a Mala. Azonos helyről származik, tehát a tárolásban nem volt különbség. A csúcsán már túl van. 81 pont (76p)

faterpinot2

Volt meglepetés, volt tanulság, volt izgalom. Volt párbeszéd, véleményezés és jóleső visszakóstolás is. Havonta lesz ezentúl (vak)kóstoló, nagyon fogom várni minden alkalommal. A témákra terveim szerint szavazni is lehet majd, hogy ne a szervezők, vagy a kínálat döntsenek, hanem a közönség ízlése.

Minden vélemény számít!